Ősszel érkezik az új, IC7300-at ostromló asztali kismenő!

Szerk: HA8LHT (QRP.HU)

Ősszel érkezik a boltok polcaira a Yaesu új rövidhullámú kisrádiója, az FT-710. Az IC7300 vetélytársát az augusztusi HamFair rendezvényén leplezik le Tokyóban.

Az új, HF/6m rádió nélkülöz minden szuper architektúrát, tisztán SDR alapokon nyugszik, nincs benne hibrid technológia. Külön említésre méltó, hogy az egyes sávok sávszűrőket kaptak. Az FT710 alapvetően erre, és a 32 bites DSP számos, továbbfejlesztett zaj- és zavarszűrő funkciójára támaszkodik, mely az FTDX101 és FTDX10 sorozat megoldásait (CW ZIN/ SPOT, IPO) idézi. A kijelzőt nézve elképzelhető, hogy az FTDX10 szűrőjének hibáját javítva (a nagy jeleknél az automatikus szűrővel torzítás érzékelhető) javított funkciót is kapunk.

A rádió vételben 30 kHz és 75 MHz között hangolható. Az amatőr sávokon 100 wattal (AM 25W) érkező verzió mellett 10 és 50 wattos verzió is elérhető lesz. A készülék mérete 239x247x80 milliméter, ami a hasonló házban lakó FT-991 méreténél kicsivel nagyobb. Súlya is több egy picit, 4,5 kilogramm.

A készülék a Yaesu mostanában megszokott stílusjegyeit követi, 4,3 colos színes TFT kijelzővel, 3D-s spektrumképpel, a VFO gombra ívelő funkciójelző leddel. A belső tuner 100 frekvencia beállítását jegyzi meg, de fel van készítve az FC-40 külső hangoló vezérlésére is.

A gyorshívású beállítások gyárilag az FT8 üzemmódra optimalizált paramétereket hívnak meg. SD-kártyát is fogad a készülék, melyen a hangfelvételek mellett a beállítások is eltárolhatók, de képernyőképek is menthetőek rá illetve természetesen a frissítések is erről települnek.

Ami furcsa lehet a készüléken, az az AESS toldalék, amivel jegyezni fogják. Ez nem mást jelent, mint egy akusztikusan megerősített hangszórórendszert.

A hátoldalon helyet kapott egy DVI-D monitorcsatlakozó, valamint két – egy A és egy B típusú – USB aljzat is. Az antennacsatlakozók száma még kérdés lesz, a kijelzőn semmi sem utal ugyanis arra, hogy több lenne belőlük.

Az árára vonatkozóan tartogat némi meglepetést, a Wimonál 999 euróért lehet előrendelni az október közepi szállítást. Ez a kedvező költség eloszlatja az első kételyeket, hogy a piaci igényeket tekintve volt-e a várakozás az FT991 után egy csak rövidhullámon dolgozó kis méretű rigre azzal, hogy az SDR legyen illetve sávszűrőt kaphasson.

A rádió pozicionálása is ennek megfelelő, feladata, hogy az FTDX3000, és annak μ-Tuning opció nélküli verziója, az FTDX1200 után elhelyezkedő űrt az FTDX10 olcsósított megoldásaként kitöltse.

A cég szegényes leírásából néhány részlet nem derül ki, így az antennacsatlakozók száma mellett az sem, hogy a nagyméretű gombok (DNR, NAR, M>V, V/M, A/B, Band, QMB) kaptak-e végre háttérvilágítást.

Ha megakadtál ez utóbbi rövidítésen, ne aggódj, nem egy ismeretlen Q-kód ugrott be, hanem a Quick Memory Bank funkciót érheted el általa.

Augusztus második fele ismét a fonyódi diplomáé

Szerk: HA8LHT (QRP.HU)

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a fonyódi klub azt az aktivitási hetet, mely 160, 80, 40 és 2 méteren mozdítja meg a hazai és külföldi rádiósokat.

A 2024. augusztus 17. és augusztus 25. között zajló aktivitáson szerezhető meg az az oklevél, melyen a hazai rádióamatőr állomásoknak 30, a külföldi állomásoknak 10 pontot kell gyűjteniük az alsóbb rövidhullámú illetve a 2 méteres sávon.

A fonyódi klub tagjaival létesített összeköttetés egy pontot ér SSB vagy FM fónia, 3 pontot távíró vagy bármely digitális üzemmóddal. A HA3KHB és a HA1NR kollektívák 3 bónusz pontot érnek. Egy állomással távbeszélő és egyéb (CW/digi) üzemmódban csak egy-egy pont kérelmezhető, átjátszók nem vehetőek igénybe.

A klubhoz tartozó hívójelek (szerk.: melyek sora változott a korábbi évhez képest): HA1DSL, HA1DTN, HA1DUQ, HA1NA, HA1NR, HA1SGU, HA1XU, HA1ZN, HA2EOK, HA2MI, HA2NEP, HA3FPG, HA3FPI, HA3FQG, HA3GO, HA3HK, HA3HP, HA3HW, HA3IS, HA3IW, HA3JF, HA3JK, HA3KHB, HA3KU, HA3LDL, HA3LR, HA3SD, HA4GAL, HA9RT, HG2EWO, HG3FJ, HG3FLA, HG3FNC, HG3IP, HG3IR, HG3JU, HG3ST és HG5OSI.

A klubnak küldött logokat az állomások naplóival vetik össze, a feltételt teljesítők pedig elektronikus oklevelet kapnak. Az eredményeket, összesítést a HA3KHB klub oldalán lehet majd megtalálni.

Befoltozták a lyukat – bemutatta a Yaesu a 818 utódját

Írta: HA8LHT (QRP.HU)
Már pénteken terjengtek az első képek valami Yaesu mobilrádióról, mely gyakorlatilag mindent tud, amit a nagyobb testvérei. A találgatást, hogy kamu vagy valódi készülékről van-e szó elég nehéz volt eldönteni.

Azt lehetett tudni, hogy a Yaesu leállítja a palettáján fontos helyet betöltő 817 gyártását, de hogy mik a tervei, nem váltak egyértelművé. Gyanús volt, hogy ezt lovagolja meg egy újabb fake rig, a bizonytalanságot pedig a teljesen idegen, FTX-1F elnevezés csak tovább fokozta, amin a 4,3 colos érintőkijelzőn virító és gyanúsan kicsire sikerülő ábrák sem segítettek.

A hevenyészett és teljesen ellenőrizhetetlen, eleinte semmivel alá nem támasztott leírások szerint az új QRP készülék 160 méter és 70 centi között minden sávon és alapvető üzemmódban – beleértve a C4FM-et is – működik, ami nem elképzelhetetlen, bár kicsit utópisztikus, és a tíz évvel ezelőtti Icom kijelzős FT818 kamu után az ember már óvatosan bánik az ilyen híresztelésekkel.

A tokiói seregszemle előtt aztán mégis kiderült: valóban létezik, nem titkoltan az FT-818 utódjának szánják az SDR alapokon nyugvó, előlap méretű FTX-1F készüléket, ami tényleg duál vevős, és megkapott minden földi jót, amit az FT710. Cserébe nincs benne tuner, és mindössze 10 – az 5670 mAh-s akksival pedig hat – wattot lehet kipréselni belőle. Vagy nézhetjük úgy is, hogy lebutították a 991-et (HI). Vlaójában nem, mert az többszörtranszponált, így alapjaiban más, csupán a rendelkezésre álló sávokban mutat azonosságot.

FTX-1F

Az erősen FTM-500-ra hajazó készülék egyébként a viszonteladóknak a kapunyitást megelőző napon, augusztus 23-án szétküldött körlevél csatolmánya, egy „előzetes tájékoztatás” nyomán látott napvilágot. Magyarországon úgy látszik ilyen eladó nincs, vagy annyira szarik az amatőrökre, hogy ezt sem volt képes közzétenni – esetleg lehet, hogy ennyire nem érdekli vagy nem tartja fontosnak az ilyesmit… Maradjunk annyiban, hogy nincs viszonteladó, akivel Japánban számolnának. Gondolom „tesztelésre” is olyan valakinek szórják majd ki, aki életében nem látott QRP munkára kitalált rádiót és nem próbálta meg a port letörölni róla, így néhány fontosabb információ helyett megtudhatjuk majd, hogy a gombokat meg lehet nyomni, a kijelzőn meg megjelenik, amit a gyártó megálmodott.

Érdekes, hogy a leírások az asztali készülékeknél már alapnak számító RTTY vagy PSK üzemmódot nem is említik, de ha belegondolunk, a 32 bites processzor erre fordítható erőforrásait valószínűleg a két vevőért áldozták be. Arra azért kitérnek, hogy az USB port a CAT és a beépített hangkártya miatt került bele, így egeret és/vagy billentyűzetet kár összehozni vele.

Bárhogy is, a rádió 2025 elején kerül majd a boltok polcaira, óvatos becslések szerint kétszer drágábban, mint a 817 MK3, amit ugye 818 néven címkézve vezettek ki a gyártásból.

Előrendelni szinte mindenhol lehet, nyilván gondos magyar amatőr a WiMo áruházát választja, aminek a termékre mutató linkje itt található. Az említett 818 hazugságról itt írtam, a valódi készülék debütálásáról itt, az Icom IC-705 szivárgásáról pedig itt. Az FT-710 főbb vonásairól itt esett szó, a Yaesu vele kapcsolatos, egyik legnagyobb újkori marhaságáról pedig itt írtam. Az oldalon vagy a lenti, kapcsolódó cikkek között is nézz szét, ugyanis a bejegyzés írásakor várunk az Icom X60 projektjének leleplezésére.

Félreértés ne essék, nincs bajom a Yaesuval, csak engem senki sem pénzel hogy bármi áron jókat írjak egy évtizeden át hanyatló cégről. A mostani újítás ha máshogy nem, de koncepciójában igenis ígéretesnek tűnik, ha elérhetővé válik talán ki is próbálom a most is tartó filed day challenge sorozatban, esetleg megmásszuk együtt a Triglavot, hogy lássuk, tényleg bírja-e azt a beígért 9 órát… Az elmúlt időszak szintén előremutató és sikeres, már kipróbált törekvéséről pedig épp a következő hetekben teszek közzé videót és cikket. Egyébként az is hasonló belengetéssel érkezett, ha nem emlékszel rá, itt elolvashatod 😉

Mesterséges Intelligencia és a Rádióamatőr Világ

Digitális Átjátszók és További Lehetőségek

Mesterséges intelligencia a rádióamatőr világban
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több területen jelenik meg, beleértve a rádióamatőr közösséget is. A digitális átjátszók és más digitális rendszerek terén az MI már most is számos izgalmas lehetőséget kínál, és a jövőben még több innovációra számíthatunk.

AI a rádióamatőr világban

Digitális átjátszók és MI
A digitális átjátszók fontos szerepet töltenek be a rádióamatőr hálózatokban. Az MI használatával ezek az átjátszók okosabbak és hatékonyabbak lehetnek. Például az MI alkalmazható az adások automatikus elemzésére, a zajszűrés javítására, valamint a beszéd azonosítására és irányítására, ami hozzájárulhat a hatékonyabb kommunikációhoz.

Automatizált rendszerek és MI
A rádióamatőrök sokszor találkoznak olyan kihívásokkal, mint a megfelelő frekvenciák megtalálása, az adás minőségének fenntartása, vagy a különféle digitális módok közötti váltás. Az MI segíthet ezen feladatok automatizálásában, ami csökkenti a manuális beavatkozás szükségességét, így a rádióamatőrök több időt tölthetnek magával a kommunikációval és az új technológiák felfedezésével.

AI a digitális forgalmazásban
A digitális forgalmazási módok, mint például a FT8, D-STAR vagy C4FM, egyre népszerűbbek. Az MI itt is segíthet az adatok hatékonyabb dekódolásában, a jelminőség javításában és az automatikus hibajavításban. Ezzel nemcsak a kommunikáció válik hatékonyabbá, de az új felhasználók is könnyebben elsajátíthatják ezeket a technológiákat.

Jövőbeli kilátások
A mesterséges intelligencia további lehetőségeket kínál a rádióamatőr világ számára. A jövőben elképzelhető, hogy az MI alapú rendszerek segíthetnek az amatőr rádiós forgalom elemzésében, automatikus válaszok adásában, vagy akár a DX kluszterek optimalizálásában. Ez új távlatokat nyithat a rádióamatőrök számára, növelve a kommunikáció hatékonyságát és a kapcsolattartás élményét.

AI

Összegzés
A mesterséges intelligencia egyre inkább része lesz a rádióamatőr közösség mindennapjainak, különösen a digitális átjátszók és egyéb digitális technológiák területén. Az MI használatával a rádióamatőrök hatékonyabbá tehetik tevékenységüket, és még több lehetőséget tárhatnak fel az amatőr rádiózás világában.

A rádióamatőrök alakulása az utóbbi években

rádióamatór kitelepülés

Az amatőrrádiós társadalom Magyarországon az elmúlt években dinamikus változásokon ment keresztül, amelyeket több tényező is befolyásolt, köztük az új technológiák megjelenése, a szabályozás változásai, valamint a fiatalabb generációk érdeklődése. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által nyilvánosan elérhető hívójelkönyv hasznos betekintést nyújt az amatőr rádiósok számának és összetételének változásába.

Amatőrrádiós Társadalom Összetétele

Az elmúlt évek adatai alapján megfigyelhető, hogy a magyar amatőrrádiós társadalom összetétele több szempontból is változott:

  1. Demográfiai Változások: A korosztályi összetétel az idősebb generációk felé tolódott el, különösen a tapasztalt rádiósok esetében. Az utóbbi években azonban növekvő számú fiatal érdeklődő csatlakozott a közösséghez, részben az oktatási programoknak és az online elérhető rádióamatőr tartalmaknak köszönhetően.
  2. Engedélyek és Hívójelek Számának Alakulása: Az NMHH hívójelkönyvéből származó adatok szerint a hívójelek száma az elmúlt években lassú növekedést mutatott. Ez különösen annak köszönhető, hogy több „új” amatőr rádiós tette le az engedélyhez szükséges vizsgát, és kezdte meg a rádiózást, miközben a régi rádiósok közül néhányan kiléptek a közösségből.
  3. Növekvő Digitális Érdeklődés: A rádióamatőr közösség egyre inkább érdeklődik a digitális módok, mint például az FT8, DMR, és más modern digitális kommunikációs technológiák iránt. Ez a technológiai változás lehetővé tette, hogy olyan új rádiósok is csatlakozzanak, akik a hagyományos CW vagy SSB modulációk helyett inkább a digitális megoldások iránt érdeklődnek.

Számok és Trendek

Az NMHH hívójelkönyve alapján összehasonlítható az aktív hívójelek száma az elmúlt években. A tendencia általában azt mutatja, hogy bár a hívójel tulajdonosok száma enyhén nő, a növekedés üteme nem egyenletes. A világjárvány idején például megfigyelhető volt egy fokozott érdeklődés az amatőrrádió iránt, ami a bezártság miatt sokak számára új hobbit és közösségi lehetőséget kínált.

A pandémia alatt több új engedélyt bocsátottak ki, amit a rádióamatőr közösség aktivitásának növekedése is jelzett, hiszen a távoli kommunikáció iránti igény és a technológiai fejlődés kombinációja növelte a rádiózás vonzerejét.

Nők és Fiatalok a Rádióamatőrök Között

rádióamatőr antennát állít fel

A magyar amatőrrádiós társadalomban a nők aránya hagyományosan alacsony, de az utóbbi időben egyre több női rádióamatőr jelenik meg. A fiatalok körében a rádióamatőr tevékenységek népszerűsítése gyakran a helyi rádióklubok és iskolai programok révén történik, melyek célja, hogy felkeltsék a technológia iránti érdeklődést, és a rádiózást a STEM oktatás részévé tegyék.

Közösségi Klubok és Versenyek

A rádióamatőr klubok szerepe továbbra is kulcsfontosságú a közösség szervezésében és a rádióamatőr tevékenységek népszerűsítésében. A klubok közötti együttműködés, valamint a hazai és nemzetközi versenyeken való részvétel lehetőséget biztosít a rádiósok számára a képességeik fejlesztésére és a tapasztalatcserére. Az elmúlt évek során megnövekedett a versenyek iránti érdeklődés, különösen a digitális módban folytatott versenyek iránt, amelyek lehetőséget nyújtanak a rövidebb, de intenzívebb kapcsolatfelvételekre.

Következtetések

Az amatőrrádiós társadalom Magyarországon az elmúlt években változatos irányban fejlődött. Míg a hívójelek száma lassú, de folyamatos növekedést mutat, a közösség összetétele változó: egyre több fiatal és női rádiós csatlakozik, valamint a digitális technológiák iránti érdeklődés is jelentős növekedést mutat. Az NMHH hívójelkönyvében található adatok alapján a rádióamatőr tevékenységek iránti érdeklődés stabilizálódni látszik, és a jövőben valószínűleg tovább erősödik az új technológiák bevezetése és a közösségi kezdeményezések révén.

2025 Újdonságai az Amatőr Rádiózásban

Innováció és Digitalizáció Előtérben

Ahogy az amatőrrádiózás technológiai fejlődése folytatódik, 2025-ben számos izgalmas újítás várható, amelyek tovább növelik a digitális rádiózás népszerűségét és hatékonyságát. Az új technológiák, sávszélesség-optimalizációk és protokollok elősegítik az amatőr rádiós közösség bővülését és korszerűsítését, különösen a vészhelyzeti kommunikáció és a globális összeköttetések területén.

1. Integrált mesterséges intelligencia (MI) az SDR-ben

2025-ben az SDR (Software Defined Radio) technológia új magasságokba emelkedik az integrált mesterséges intelligenciának köszönhetően. Az MI-t arra használják, hogy valós időben elemezze a rádiófrekvenciás spektrumot, optimalizálja a jelvételt és szűrje a zajokat. Ezzel nemcsak a DX-ing (távoli rádiókapcsolatok) válik könnyebbé, de a gyenge vagy zajos környezetben is hatékonyabban dekódolhatók a jelek. Az MI algoritmusok a rádiósok számára személyre szabott tanácsokat nyújtanak, hogy mikor és hol érdemes rádiózni, valamint optimalizálják a sávhasználatot.

2. 5G és a magasabb frekvenciák bevonása az amatőrrádiózásba

Az 5G hálózatok széleskörű bevezetése új lehetőségeket kínál a rádióamatőrök számára is. 2025-ben a rádiósok egyre inkább felfedezik a milliméteres hullámok világát, amelyet az 5G technológia széles körben használ. Az új 30 GHz fölötti sávok kísérleti használata izgalmas lehetőségeket biztosít a nagy sebességű adatátvitel és a rövid távolságú kommunikáció számára, ami új dimenziókat nyit a rádióamatőr hobbi számára. Ezek az új frekvenciák különösen érdekesek lehetnek a városi területeken működő rádiósok számára, ahol a hagyományos sávok gyakran zsúfoltak.

3. Ultra-hatékony digitális módok megjelenése

A digitális módok, mint az FT8 és JS8Call továbbra is dominálnak, de 2025-re várhatóan megjelennek még hatékonyabb protokollok, amelyek még gyengébb jeleket képesek fogni és dekódolni. Az új digitális módok, mint az FT9 és MSK288, kifejezetten a nagyobb távolságú, gyenge vételi körülmények között történő kommunikációra lettek tervezve. Az amatőr rádiós közösség lelkes fejlesztői folyamatosan dolgoznak ezen módok tökéletesítésén, hogy a legrosszabb körülmények között is megbízható kommunikációt biztosítsanak.

4. Sávszélesség-optimalizáció az alacsonyabb frekvenciákon

Az alacsony frekvenciás (LF) és nagyon alacsony frekvenciás (VLF) tartományokban történő amatőr rádiózás folyamatosan terjed. 2025-ben további frekvenciasávok nyílnak meg az amatőr rádiósok számára a 136 kHz és 472 kHz tartományban. A technológiai újítások lehetővé teszik, hogy ezek a sávok hatékonyabban kihasználhatók legyenek, és az alacsony sávszélességek ellenére is stabil DX kapcsolatok létesíthetők legyenek. Az új, nagy teljesítményű adók és érzékeny vevőkészülékek fejlesztése segít ebben a sávban is sikeresen kommunikálni.

5. Továbbfejlődő digitális repeater hálózatok

A digitális repeater hálózatok, mint a DMR, C4FM, és D-STAR, tovább terjeszkednek világszerte. 2025-re ezek a hálózatok még inkább összehangoltak lesznek, és új funkciókkal bővülnek. A globális, internet alapú összeköttetések mellett egyre több helyi repeater támogatja a többmódú kapcsolódást, lehetővé téve a különböző digitális rendszerek közötti átjárást. Ez különösen fontos a vészhelyzeti kommunikációban, ahol a gyors és megbízható kapcsolat létfontosságú.

6. Amatőr rádiózás a műholdak és űrkutatás szolgálatában

2025-ben várhatóan tovább növekszik az amatőr rádiózás szerepe a műholdas kommunikációban. Az újonnan indított műholdak, köztük több amatőr rádiózók által fejlesztett CubeSat, lehetővé teszik a világszerte történő, nagy távolságú QSO-kat. Emellett a Hold és Mars felé irányuló kutatások is új távlatokat nyitnak az amatőr rádiózók számára, akik részt vehetnek a földi irányítás támogatásában, illetve rádiós kísérletekben.


Ezek az előrejelzések mutatják, hogy 2025 egy izgalmas év lehet az amatőr rádiózás számára, tele technológiai innovációkkal és új lehetőségekkel. Az amatőr rádiósok számára a digitális kommunikáció, az új sávok, a mesterséges intelligencia és a műholdas rendszerek új korszakot nyitnak.

SDR – A digitális kor új lehetőségei

Új SDR technológia forradalmasítja az amatőr rádiózást: A digitális kor új lehetőségei

Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kaptak a szoftver-alapú rádiók (SDR – Software Defined Radio) az amatőr rádiós közösségen belül. Az SDR technológia lehetővé teszi, hogy a rádiók nagy része digitálisan működjön, minimalizálva a hagyományos, hardveres komponensek szükségességét. Ez nem csak rugalmasságot nyújt a rádióamatőrök számára, de új lehetőségeket is nyit a rádióspektrum felfedezésében és kihasználásában.

Az SDR rádiók segítségével a felhasználók sokkal szélesebb frekvenciasávot tudnak figyelni, és akár egyszerre több csatornát is hallgathatnak. Az új generációs SDR készülékek, mint például a FlexRadio és az Icom IC-9700, rendkívül fejlett, könnyen használható interfésszel rendelkeznek, és bármilyen operációs rendszerről irányíthatók.

A digitális szoftver-alapú rádiók lehetőségei nemcsak a tapasztalt amatőr rádiósok számára izgalmasak, hanem a kezdők számára is vonzóvá teszik a hobbit. A régi, drága hardverek helyett ma már egy laptop vagy egy okostelefon is elég lehet ahhoz, hogy valaki elmerüljön a rádiózás világában.

Továbbá, az SDR megkönnyíti a digitális módok használatát is, mint például az FT8, amely egyre népszerűbb a világon. Ezek a módok rendkívül hatékonyak a gyenge jelek vételében és dekódolásában, így ideálisak távoli, gyengén hallható állomások eléréséhez.

Ez a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az amatőr rádiózás a 21. század kihívásainak megfelelően fejlődjön tovább, megőrizve az amatőr rádiós közösség szellemiségét, miközben új távlatokat nyit a hobbi és a tudományos kutatás számára is.

DMR és C4FM digitális rádiórendszerek egyre népszerűbbek az amatőr rádiósok körében

Az amatőr rádiózás világa az elmúlt években jelentős digitális átalakuláson ment keresztül, köszönhetően a DMR és C4FM rendszerek elterjedésének. A hagyományos FM analóg rendszerektől eltérően ezek a digitális technológiák nemcsak jobb hangminőséget és hatékonyabb spektrumhasználatot biztosítanak, hanem számos extra funkcióval is gazdagítják a rádiózási élményt.

DMR: A globális hálózatok ereje

A DMR, amelyet eredetileg a professzionális kommunikációs rendszerek számára fejlesztettek ki, ma már világszerte elérhető az amatőr rádiós közösségek számára is. Az egyik legnagyobb vonzereje a DMR hálózatnak a globális összeköttetési lehetőség. Egy DMR rádióval és internetkapcsolattal akár több ezer kilométer távolságra lévő rádiósokkal is lehet beszélgetni, akár különböző országokban. A híres DMR hálózatok, mint a BrandMeister és a DMR-MARC, lehetőséget adnak nemzetközi QSO-k (kapcsolatok) létesítésére anélkül, hogy bonyolult antennarendszerekre lenne szükség.

A DMR rádiózás egyik előnye az úgynevezett talkgroup funkció, amely lehetővé teszi, hogy a rádiósok tematikus csoportokat hozzanak létre, ahol bizonyos témákról beszélgethetnek, legyen az technológiai fejlesztések, hobbi, vagy éppen vészhelyzeti kommunikáció. Ezenkívül a digitális kódolásnak köszönhetően a DMR rendszerek jobb zajszűrést és tisztább hangminőséget nyújtanak, még gyenge vételi körülmények között is.

C4FM: A Yaesu újítása a digitális világban

A Yaesu C4FM (System Fusion) rendszere egy másik erős versenyző a digitális rádiózás terén. A System Fusion technológia különlegessége, hogy képes automatikusan átkapcsolni az analóg FM és a digitális C4FM között, így az amatőr rádiósoknak nem kell külön készülékeket használniuk a különböző kommunikációs módszerekhez. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy zökkenőmentesen beszélhessenek analóg rádióval rendelkező társakkal, ugyanakkor kihasználhassák a digitális világ előnyeit is.

A C4FM rendszerek egyik különösen népszerű funkciója a WiRES-X hálózat, amely lehetővé teszi, hogy az amatőr rádiósok interneten keresztül is csatlakozzanak távoli repeaterekhez és felhasználókhoz, így akár világszintű QSO-kat is létesíthetnek. Ez a rugalmasság vonzóvá teszi a C4FM rendszereket mindazok számára, akik szeretnének részt venni a modern digitális rádiózásban, anélkül, hogy teljesen elhagynák az analóg technológiát.

TETRA: Professzionális technológia az amatőr rádiózásban

Noha a TETRA rendszerek elsősorban a vészhelyzeti és professzionális kommunikációra vannak tervezve, néhány rádióamatőr is felfedezte már ezt a technológiát. A TETRA, amely kiváló spektrumhatékonyságot és robusztus, biztonságos kommunikációt nyújt, különösen érdekes lehet azok számára, akik szeretik a műszakilag összetett kihívásokat és a professzionális rádiózási technológiák iránt érdeklődnek.

BTECH 6×2 PRO DMR rádió

https://baofengtech.com/product/dmr-6x2pro

BTECH DMR-6X2 PRO 7W rádió beépített GPS-szel, Bluetooth-szal, APRS-sel és felvétellel

Ára: kb. 105.000,- Ft (árfolyamfüggő: 300USD)

A DMR-6X2 PRO műszaki adatai:

Frekvencia tartomány136-174MHz VHF, 400-480MHz UHF
Csatorna / zóna4000 csatorna / 250 zóna (akár 250 csatorna zónánként)
Kapcsolatok / Beszélgetőcsoportok500 000 névjegy / 10 000 beszélgetőcsoport
Csatornaköz25kHz/12,5kHz
Hőmérséklet tartomány-20 ℃ és +55 ℃ között
Frekvenciastabilitás±2,5 ppm
Méretek és akkumulátorAkár 35 órás akkumulátor-élettartam 3100 mAh-val; Méret: 5 hüvelyk magasság x 2 hüvelyk szélesség x 1,5 hüvelyk (10,5 hüvelyk antennával, 2 hüvelyk kapocs segítségével); Súlya 11,3 uncia 3100 mAh-val
Hangszín módok:Támogatja a CTCSS, DCS, 5Tone, 2Tone, valamint a szabványos DMR tónusmódokat, beleértve a színkódot, a privát hívást és a csoportos hívást.
HatalomVHF 7/5/2,5/1 W; UHF 6/5/2,5/1 W
Moduláció±5,0 KHz (WB), ±2,5 KHz (NB)
Érzékenység0,3 uV/-117,4 dBm – 0,7 uV/-110 dBm
Hamis elutasítás≥70 dB
Vízálló minősítésIP54 időjárásálló
AntennaSMA-Nő
Tartozék portKenwood K1
További funkciókBeépített GPS; Bluetooth kapcsolat; Automatikus/kézi barangolás; Repeater Range Check; Beszélő Alias; Választható kettős/egy órás kijelző; AES256 és ARC4 titkosítás; APRS támogatás analóg (TX/RX) és digitális (TX/RX) egyaránt.
×
Verified by MonsterInsights