Rádióamatőr | Szerk: HA8LHT
Ha új rádiót veszünk, az mindig nagy dilemma. Megannyi szempont, mérséklet tesztlehetőség. Talán vagyunk páran úgy, hogy valódi szempontok alapján választhatjuk ki a sok-sok évre szóló elköteleződés tárgyát.
Fejlesztésének, támogatásának végére ért az IC7300, és pár száz óra, több tucat verseny és megannyi tanulás után azt kell mondjam, kevés lett. Újonnan vásároltam, soha, semmi gondom nem volt vele, mindig derekasan helytállt. De ennyi idő után sajnos a hátrányai is körvonalazódtak, előtérbe került több dolog, megannyi igény, amitől nem tudok eltekinteni. Kispadra kerül.
Régóta gondolkodom azon, hogy kipróbálom a másik rivális, a Yaesu készülékeit. Áttekintve a palettát hirtelen meggyőzött az IC7300 komplementer párja, az FT-710.
Láttam ugyanis egy videót róla, de sajnos súlyos százezrekért rá kellett jönnöm: az nem is volt igazi teszt, az egész pedig nem szólt másról, mint hogy egy tapasztalatlan ember mindenképp jót akar mondani bármiről, ami a keze ügyébe akad. Mondjuk árulkodó jel lehetett volna, hogy egy csomó minősíthetetlen kínai ócskaság ugyanezen teljesen alapértékek nélküli szemléletmód szerint szintén méltányolandónak számított…
Az FT-710-nél már kezdődtek körvonalazódni azok az UI – felhasználói felülettel kapcsolatos – megoldások, amik végül az FTDX10-nél relalizálódtak, és amik valóban egy használható, hatékony készülékké teszik a szériát – végleg eltávolodva a 7300 gyengeségeitől. Ez a KF-nél, a notchnál, a szűrők beállításainál és még számos helyen tetten érhető, persze a magyar nyelven elérhető „teszt” szempontjából mintha nem is léteznének ezek a szempontok. Igen, tudjuk, hogy ha megnyomunk egy gombot az meg van nyomva, de egy bemutató könyörgöm nem ebből áll!
A 710 egyáltalán egy nem rossz rádió (sőt!), de a jó tulajdonságaihoz képest sajnos méltatlan köntösbe lett bújtatva. Ez nem véletlen, fontos szempont a termékpalettán elfoglalt pozícióját tekintve. Él az ökölszabály: nemhogy egy gyártó terméksorában, de a teljes piacon minden annyit ér, amennyibe kerül! Ha egy-kétszázezer forint van a készülékek között, akkor az a funkcionalitásban és minőségében is meglátszik.
Na mindegy, mindenféle botcsinálta értékrendiségtől függetlenül a választás végül az FTDX10 – hivatalosan így egyben, kötőjelek nélkül – készülékre esett. Ahhoz, hogy megértsük létjogosultságát, tekintsük át kicsit a Yaesu palettáját.
Miért van a piacon?
A japán cég észrevehetően a felsőkategóriás rövidhullámú készülékek fejlesztésére fordít több energiát. Mire azonban eljutunk a mostani zászlóhajóig, az FTDX101-ig, van néhány állomás a palettán, ami jól elkülönülve több ár- és minőségi osztályt képvisel.
Előzetesbe annyit, hogy az FTDX10 ára a Wimónál a cikk megjelenésekor 605 ezer forint, míg idehaza nem hogy nem kapható (előrendelhető – jelentsen ez bármit is), de sokkal több, 640 darab ezres.
A rövidhullámú készülékek alsó szintje az FT-710, ami teljes egészében az IC-7300 kategóriájának felel meg. Az egyszerű SDR alapokon nyugvó rádió semmi extrával nem kecsegtet, a gombok és potik elhelyezéséből nem derül ki, milyen üzemmódra tervezték, valószínűleg nem volt komoly koncepció mögötte. Ez a rádió valójában nem is érdemel több szót, 450 ezer forintos ára jelzi azt a már említett ökölszabályt, ami a Yaesu teljes palettájára érvényes: az árlista szereplői nagyon is jól vannak pozícionálva.
A legolcsóbb típust követi az FT-991A, ami kiegészül a 2m és 70cm sávokkal, cserébe kicsit kisebb kijelzőt kapunk. Itt már megjelenik az előlap felső csíkja, ami borzasztóan sok helyet lefoglalva olyan állapotjelző ledeket hordoz, aminél sokkal fontosabb dolgok sokkal kisebb helyet kaptak az egyébként sem nagy kijelzőn. Ez a kialakítás az FTDX101-nél teljesedik ki, amikor a sávváltónak ad helyet. A 991 ára 570 ezer forint.
A harmadik típus, egyben átmenet az alsó és felső kategória között – hívjuk belépő szintnek – az FTDX10. Ő már nem csak egy SDR, hanem egy hibrid kialakítás, az első olyan készülék, ahol 9MHz-re lekevert jel digitális feldolgozása kezdődik meg. És itt jön a lényeg, amikor az IF eltolást és szélességet nem csak egy valódi roofinggal lett végre megspékelve, hanem a DSP is valódi dinamikát javít: ahol kell, a KF-ben (!), nem pedig kényelmes megoldásként holmi audio vonalon. És ez az első valódi szempont, nem az a sok baromság, amit a kedvcsináló – vagy franc tudja mire jó – videókban mutogat olyasvalaki, akinek nyilvánvalóan az életben nem volt komoly rádiója vagy nem dolgozott komolyan soha minőségi készülékkel.
Mi volt a gond az IC7300-al?
Újonnan került hozzám, nincs is semmi baj vele, kiváló készülék – leszámítva, hogy egy egyszerű SDR annak minden hátulütőjével. Gyakorlatilag egy fél IC7610, ahogy az FTDX10 egy fél FTDX101, kettévágott vevővel, fájdalmasan meggyérített előlappal. Ebben van is valami, de a szolgáltatásokon túl bizony van egy komoly kategóriaváltás is, amit a Yaesu remekül kialakított.
Az eddigi legjobb rádióm – ami minden szempontból összehasonlítási alapot képez bármivel is azóta – egy KF után SDR-rel és DDS-el kiegészített FT-901DM volt. Az IC-7300 után a moduláris asztal kialakítása miatt nem fért el, a táppanelen egy dióda elpattanása után alkatrész árban eladtam, azóta is szolgálatban van. A Yaesu fejlesztéspolitikája nem nyerte el a tetszésemet, több évtized márka irányába való elkötelezettség után jó volt kitekinteni az Icom irányába. A 7300 azonban egymás után hozta az elégteleneket, mint a homogén versenymezőnyben a 20. alatti helyezések után elért kétszázas besorolás.
Félreértés ne essék, az IC-7300 kiváló készülék, a svájci bácsi álma, ahol napi egyszeri bekapcsolás után megszületik a nap QSO-ja és kikapcsolás után jöhet a vacsora.
Koncepcióját tekintve azt kell mondjam, a hangfrekvenciára van kitalálva, ám digitális módokra – hiába a frissítéssel jött FT8 preset – sajnos az elégséges szintet üti csak meg, azt is csak a beépített hangkártya miatt. Sokat lehetne dinamikáról, érzékenységről és nagyjelű viselkedésekről beszélni, de sajnos az a helyzet, hogy a legolcsóbb Icomról van szó, aminél nem kell csodára számítani.
Amíg a hanggal manipulálunk – leszámítva a notch beállíthatatlanságát – egész jó: az erősen idézőjeles IF beállítások után szépen kiemelhető bármilyen hang, bár érthetetlen, hogy a szűrők ablaka miért tűnik el egyetlen másodperc alatt, mielőtt azt sikerülne értelmezni és átgondolni.
A notchról csak annyit, hogy semmi visszajelzést nem kapsz, hogy hol dolgozik, van egy széles és keskeny beállítás, melyek valahol 1 kHz alatt levágnak valamit. A kézi beállításnál nekiállhatsz tekergetni, hátha megszűnik a kitolni kívánt hang, de lássuk be, ez így nem egy jól használható funkció.
Na de térjünk csak vissza erre a KF tologatásra. Ami a probléma vele, hogy ez bizony nem a KF szűrőnél avatkozik be, az ugyanis nincs. Ez egy full SDR, komoly munkára elégtelen BPF-el. A készülék egyetlen nagy digitális adatfeldolgozáson alapszik, némi sávszűrés után minden digitálisan működik. Ennek velejárója, hogy a leszűkített KF nem válik a dinamika javára!
Magyarán szólva, ha egy gyenge állomást ki akarsz emelni, és rászűkíted a KF szűrőnek nevezett beállítást, akkor az nem emelkedik ki a környezetében lévő zajból, csak a hangfrekvenciás tartományban távolabb lévő állomások tűnnek el, mint zavaró tényező. Ezzel távírózni szépen lehet, hiszen ott a hang tisztasága is sokat hoz a konyhára.
Nem úgy digitális üzemmódoknál!
A közepes minőségű hangkártya szélein az alsó és felső 300-500 Hz-en bizony ott a fátyol, ami tapasztalataim szerint csak az optikailag zavaró a vízesésben, az ott dolgozó gyenge állomások vételét valójában nem befolyásolja. Viszont! Ha egy gyenge állomásra szűkítem és állítom a szűrőt, az nem kiemelkedik a többiek közül, kizárva minden mást, hanem a sávszélekhez mérten durván bezajosdik, ami már a vételt is nagyságrendekkel ellehetetleníti. Ez sajnos több száz hertzes tartományban tapasztalható jelenség.
Az pedig, hogy az FT-897-emmel bekapcsolt roofinggal és kihegyezett DSP-vel összehasonlíthatatlanul jobb eredményt érek el, sajnos nem csak a koncepciók, hanem a gyakorlat terén is elfogadhatatlan. Hogy szemléltessem: FT8 üzemmódban a sáv alján dolgozó F/H expedíció esetében az a legjobb beállítás, ha kikapcsolok és 3kHz-en hagyok minden szűrőt! Na ne szórakozzunk már, ez válóok!
Meg kell említeni, hogy ha az USB-ről 12kHz-es jelet veszünk le (beállításokban AF helyett IF), javul a dinamika illetve kevesebb a zaj.
A másik probléma az a bizonyos OVF. A gyakran felvillanó, túlvezérlést jelző lámpa azt jelenti, hogy a sávban vagy sáv közelében dolgozó erős állomások miatt a dekódolás torzulások miatt problémákba ütközik. Ez sajnos közvetlenül nem érezhető, illetve az alsóbb sávokon egyébként is lényegtelen előerősítő kikapcsolásával kiküszöbölhető, de nem szerencsés megoldás, hogy kiélezett üzemben – egy-egy távoli, ritka állomás vadászatakor vagy verseny alkalmával – érdemes egy külső preszelektort használni.
Emellett azért sok bosszantó apróság volt, mint például a műszeres nézetben indokolatlanul eltűnő olyan nagyon is fontos visszajelzés, mint a preamp vagy att állapota. Sajnálom Icom, ennyi volt.
Hangsúlyozom, ezek többsége nem hiba, hanem egy felsőbb kategóriás készülékkel szemben támasztott elvárások, ami váltásra ösztönöz.
Hogy jött az FTDX10?
Megfogalmazódott, hogy mi a következő lépés. Egy hibrid rádió, ahol valódi KF van, valódi dinamika, mit bánom én, hogy a hangfrekvenciás jelfeldolgozás mi módon történik, ha a konfigurálhatóság tekintetében pluszpontokat szerez az csak jó. És itt jött a képbe a Yaesu, aminek felsőbb kategóriája épp ezt hirdette. Sőt mi több, a belépő szintű FTDX10 is ennek égisze alatt készült el, a nagytesóval szemben csupán annyi a különbség, hogy egyetlen vevő van benne – najó, virtuálisan kettő, de az első SDR csak a szkópot szolgálja ki. Azért az FTDX101MP VC-Tuningja majdnem afelé terelt.
Megrendeltem, megérkezett. A Wimótól jött, hiszen majdnem egy százassal volt akkor olcsóbb, mint idehaza, ráadásul két nap alatt leküldik. Utalgatni sem kell, kártyás vásárlás ma már alap.
Első ránézésre megint ott az a nyamvadt ledes sáv, ahol annyi mindent el lehetne helyezni. Oké, rendben, értem én, hogy valahol meg kell húzni a határt. Ami pozitív, hogy a gombok ésszerűen vannak elhelyezve, a hozzájuk tartozó potik közelében, ráadásul az állapotot több esetben is a rajtuk lévő lámpák jelzik, nem a kijelző csücskében kell betűket keresgélni vagy észrevenni bízva benne, hogy nem csak eltűnt valami bug vagy átgondolatlan fejlesztés miatt.
Az eredeti terv az volt, hogy összehasonlítom az IC-7300-at és az FTDX10-et, de erről leteszek, mert nem azonos térben helyezkednek el. Felépítésüket, kezelésüket tekintve más generációjuk kategóriabeli különbséget állít, így ennek – nem a 7300-at leszólva – nem lenne értelme. Nem ismertetem az alapvető jellemzőket és különbségeket sem, az alapvetésekre sem térek ki, hogy mekkora színes érintő kijelző, ne szórakozzunk, úgysem ezekért a közhelyekért vagyunk itt. Inkább a gyakorlatot és a tapasztaltakat állítom középpontba – így sem lesz rövid.
Azek a főbb különbségek
Az FTDX10 rádióról alapból annyit, hogy egy antennabemenete van. Értem én, hogy nem a zászlóshajó, de azért kisebb Icomokon is van több antenna, erre is elvárható lett volna legalább egy újabb RX bemenet. Három USB aljzatot kapott, így a PC-n kívül egy egeret és egy billentyűzetet is rá lehet dugni. Ez külső monitorral – ami a DVI csatlakozón hozható össze a rádióval – jó ötletnek tűnik, de ezzel nincs tapasztalatom, főként nem összehasonlítási alapom.
Itt kitérnék rá, hogy egyes HDMI-DVI átalakítók hazavágják a készülék video interfészét, amit a cég 600-800 dollár között cserél ki. A hiba ismert, a meglehetősen összetett szabványok miatt fennálló okát nem tudom. A Yaesu mossa kezeit, a működést egyébként nem befolyásoló hiba garanciális keretek között nem orvosolható, hiszen a saját kábeleivel nincs ilyen gond. Annak ára 8-9 ezer forint között van.
Interfész interfész hátán, ahogy azt a kiegészítők tényleg széles palettájával rendelkező Yaesutól megszoktuk, mindent külön tudunk vezérelni. Az USB mellett még RS232 is van rajta, és dacára a beépített hangkártyának az RTTY csatlakozó sem hiányzik a négypólusú tápfeszcsati oldaláról.
Ha megfordítjuk a készüléket, az jön szembe, hogy a gombok feliratai itt sem világítanak, és a rádió megkapta azt a dupla VFO-gombot, ami talán a 847 óta van jelen a nagyobb Yaesukon.
A kezelőszervek felett húzódó, és az FTDX101-nél a sávváltó gombokban kiteljesedő csík meglehetősen otrombának hat. Ha jobban megnézzük, egyértelműen látszik, hogy a paletta sajátosságai miatt került rá, nem a hasznossága miatt, a rajta lévő dolgok többsége szembe megy a józan ésszel, felesleges, kimondottan kompromisszumot jelent a helykihasználás terén.
Bekapcsolás után azért rögtön látszik, hogy sokkal fontosabb dolgok sokkal kisebb helyet kaptak a kijelzőn, mint a durván vastag kerettel szegélyezett sávon lévő, splitet kimondottan ötletesen jelző A/B VFO, a léptetések második jelzése és az adás lámpája. El tudnék képzelni ide egy olyan mátrix-displayt, mint az FTDX5000 szudbiáljának kis kijelzői…
A kijelzője az Icoménál valamivel nagyobb, a potik gombjai élesebbek, kisebbek, mint az IC-7300-on, ráadásul a racsnis enkoder nehezebben billen át. A KF nullázója kimondottan nehezen nyomható be, kis híján a készüléket is meg kell fogni a benyomásakor. Nem értem, ez mire jó, egyáltalán nem kellemes érzés használni.
Különbség – szintén az Icom javára a funkcióbillentyű. Most nem csak arra gondolok, A Yaesunál rengeteg, és sokkal jobban beállítható funkciót kapott – a lenti képen ezek láthatók -, ám ami digitális módokesetében rettenetesen fájdalmas, hogy nincs közte a kHz-es (vagy beállíthat!) léptetés.
Amit ezen az ablakon beállítasz, a rotary később azt módosítja külön menübelépés nélkül. Hatékony módszer, sokkal-sokkal használhatóbbá teszi a gombot, mint az Icom.
A rádió az újabb léptető hiányát nyilván a dupla VFO-gombbal magyarázhatja, ami azonban a digitális módokon egyáltalán nem segítség. A gyűrűt egyébként egy funkciót váltó gombbal is ellátták, amin egy lámpa jelzi, ha aktív, és a dedikált beállítás tekergetésére vár.
Nem sokkal bekapcsolás után jön az első meglepetés, a ventilátor. Bizony, vételkor is szeret zúgni, és dacára a levett fordulatszámnak, annyira nem is halk, de mindeképp zavaró. Az Icom csak adáskor forgatja, akkor viszont mindig, a Yaesu úgy látszik hőfoktól teszi függővé.
A másik érdekesség, bár ez csak használat közben tűnt fel, hogy a Notch kapcsolója nem a potija felett van, hanem helyet cserélt a kontúr kapcsolóval. Nem zavaró, de fura, ha mindkettő világít, nyilván a logikát követve rosszat kapcsolsz ki. Egyébként könnyebb megszokni, mint azt, hogy a notch potija nem nyomható, azt kivételesen a gombbal rezeteled.
Szintén használat közben esett le, hogy a gyűrű lépésközének kapcsolóján ugyan van lámpa, de az említett lámpasávban is van egy dedikált lámpája.
A gomb ledjére magyarázat lehet annak másodlagos, memóriákhoz kötődő funkciója, ilyet még nem használtam rajta, de a memóriahasználatot ezek szerint vagy nem jelzi semmi a kijelzőn, vagy megint duplikálva van valami, ami tovább csökkenti az otromba lámpasor indokoltságát.
A napi használatból eredő legfőbb különbség talán maga a típusok közötti szakadék: míg az Icom KF állítása egyszerűbb a külön-külön behúzható vagy kitolható szélek miatt, addig a Yaesu már jóideje a szélesség majd a tologatás kombója mellett tette le a voksot, mely 1.5 kHz-es középpel operál. Bármit csinálsz, onnantól kell a plusz-mínusz irányba való eltérést kiszámolni. Először nehéz, de aztán hozzászoksz, azt, hogy verseny alatt ezt meddig bírod aggyal más kérdés.
Nyilván csak verseny alatt probléma, de az adásidő alatt elvégezhető feladatokat nyirbálja, hogy a KF állításának egyes feladatait adás közben engedi a Yaesu, míg másokat nem, és ezek között semmi logikai összefüggés nincs. Bug, vagy csak egyszerűen nem volt szempont a hatékonyságot növelő lehetőségek biztosítása. Ilyen ellentmondás, hogy míg a szélességet és az eltolást lehet állítani – nullára is -, addig a szűrőt gombnyomásra rezetelni nem. Az Icomnál minden mehet párhuzamosan, ehhez hozzá kell szokni.
Ha spektrumképen akarsz variálni digitális módoknál – mondjuk kizárni egy erősebb állomás -, az Icom megoldása a nyerő, igaz a korábbiakban említett SDR probléma miatt a dinamikán semmit sem javít. Hangvételnél egyenrangúnak mondanám a két megoldást, vagyis inkább megszokás kérdésének.
Nyilván ez volt az első, amit kipróbáltam: egy gyenge állomásra ráhúztam a KF-et – rázoomoltam HI -, és láss csodát, nem eltűnt a zajban, mint az Icom esetében, hanem olyan szinten kiemelkedett, hogy nem akartam elhinni. Szűrőváltáskor pedig új állomások jelennek meg. Ha már itt tartunk, a gyári, 500 Hz-es roofing filter, amivel szállítják észrevehetően jobban teljesít, mint ha ugyanarra a tartományra lehúzom a 3 kHz-es szűrőt mellett. Ez nem meglepő, de az Icom DSP-s megoldása után megnyugtató bizonyosság.
A csillapító, előerősítő, szűrő és AGC gombjait mellékesen el lehet tüntetni, így egy kicsit több hely marad a vízesésnek. Erre egyébként a leggyorsabb beállításban sincs semmi szükség. A vízesésből az adott állomás jele beállítástól függően 3 és 20 másodperc között megy ki, így nem kell félni, hogy lemaradunk valamiről.
A másik különbség – mely szintén nem kategória, hanem gyártó kérdése – a műszeres nézet. Itt elég fájdalmas gyomrost vitt be a Yaesu, ugyanis egyetlen, mutatós műszeren kell beállítani egyetlen értéket, amit figyelemmel kísérhetsz. Míg az Icom esetében ott volt a teljes képernyőt kitöltő műszerrengeteg, mely mellé a kisebb frekvenciakijelzés árán még egy vízesést is tudtál szorítani, addig az FTDX monitorjáról semmi esélyed a teljesítményt, kompresszort, SWR-t, ALC-t, feszültséget, vagy az áramfelvételt bármilyen kombinációban is megismerni. Egyet beállítasz, azt látod és kész.
A készülékben van beépített tuner, ami lassabb és hangosabb, mint az IC-7300-ben, cserébe leilleszti azt a szélsőséget, amit a módosítás nélküli Icom feladott. Ez valamivel 2,5 feletti értéket jelent.
És akkor visszakanyarodnék az ergonómiára. A készülék kezelőfelületei meglehetősen kis helyen vannak elszórva. Olyan probléma véletlenül sincs, hogy egyszerre több gombot nyomsz le, és ügyeltek arra is, hogy a gyakran használt felületek jobban elkülönülnek és könnyen elérhető helyen vannak.
A rádió alapvetően jobbkezes. Ha bal kézzel akarod használni, át kell nyúlni a kijelző előtt. Míg az Icom kétkezes használatra állította be a készüléket, itt – vélhetően a kevesebb hely miatt – mindent a jobb kézre bíznak. Ez azért van, mert az ügyetlenebbik kéz bizony nehezebben motoszkál a besűrített kezelőszervek között, így inkább ne is tévedjen oda. Igen ám, de a számítógép mellett én bal kézzel kezelem a rádiót.
A legtöbb probléma azzal van, hogy a szűrők állítgatásakor meglököm a több mint 4 centit kiemelkedő VFO-t. Mondanom sem kell, hogy annak a QSO-nak ott és akkor vége is. A zár a gyűrűt is lekapcsolja, hacsak nincs más funkció bekapcsolva neki. Pedig ha ezt tovább lehetne használni VFO módban is, kárpótolna.
Ha már a gombok: nagyon jó nyomkodni őket, nem lötyögnek, úgy tűnik, hogy a nehezebben elérhetőek könnyebben is billennek. A legalsó gombsor – mint a most említett Lock is – feltűnően kiemelkedik, felfelé, a kéz irányába hajlik, ám így sincs olyan érzésed vele, hogy oldalra nyomnád el.
Hétköznapi használatra a Yaesu egy varázslatot is bevezetett, a DNR-t. Ez egy már-már intelligensnek mondható DSP-s szűrő, ami valódi csodát művel, teljesen újraértelmezve a fónia lehetőségeit, kompenzálva akár a silány antennának betudható rossz minőségű vételt is.
A prospektus előszeretettel hangoztatja a két VFO-t is, ami lássuk be a processzorvezérelt rádiók óta semmit sem jelent, viszont a második vevő hiányzik. Bár ha úgy vesszük, ezt a vízesés révén megkaptuk: azt ugyanis egy teljesen független, a KF fokozat előtt leágazó SDR vevő szolgáltatja. Az ezen lévő kurzort háromféleképp állíthatjuk az 1 kHz és 1 MHz szélesség között tucatnyi tartományban váltogatható szélességű spektrumképen, ám a kurzor sávváltáskor majd visszatéréskor egy bug miatt néha a betekintési sávon kívülre kerül. ekkor váltogatunk egy kört a kurzorbeállítás dedikált alapkijelzőn is megtalálható érintőgombjával, és minden a helyén van.
Ami először megrémített, hogy míg az Icomnál az IP+ (Intelligent Preamp Plus) óriási mellélövés lehet a rossz nagyjelű viselkedés mellett, ha a sávrészben egy erős állomás dübörög, addig a Yaesu esetében ez alapbeállítás az IPO (Intercept Point Optimization). Ez viszont teljesen mást takar, jelölése csak az útvonalra vonatkozik, beállítása pedig egyenesen az előerősítők kikerülését jelzi.
Kipróbáltam a CW dekódert is. Ha nagyjából, talán ±3 WPM értékkel sikerül belőni a sebességet egész használható. Ekkor nyilván a rotaryra célszerű ezt a funkciót kitenni, bár még így sem érdemes teljes egészében erre hagyatkozni. A lenti képen épp nem látszik a műszer alatti sáv visszajelzése, de a rádió megkapta az FT1000MP után a Yaesu sajátosságaként megismert, pitch-től való eltérés műszerét is. Természetesen a pitchez gombnyomásra lehet igazítani a VFO-t, bár az erre szolgáló gomb elég félreeső helyen van – ellentétben az Icoméval.
Összegzéskén, melyik a jobb? Az Icom a fónia és távíró módokra, valamint a gyors bandscanre, körképre kényelmesebben használható, érezhetően kiforrottabb kialakítást képvisel, bár a műszaki képességei szerényebbek. A Yaesu műszakilag elképesztően jó rádiót alkotott a hibrid rendszerrel, míg használata a megszokáson túlmutatva több téren is nehézkesebb.
Most már kíváncsi lennék az FTDX101-re és a kontraszt kedvéért az FT-991-re is, de az Icom IC-7650 készülékét is szívesen összevetném velük 🙂 Ki tudja, egyszer talán azokra is sor kerül.
